2016. június 12., vasárnap

A világ egy 14 éves szeméből

   14-nek lenni nem a legegyszerűbb dolog. Itt, Magyarországon 14 éves korban jön a leghirtelenebb, legelső fontos döntés: továbbtanulás. Ilyenkor mutatkozik be a legjobban a gyerek komolysága, magabiztossága, kitartása, fáradékonysága, felelőssége, egója és még rengeteg más. Én is ezen az időszakon mentem keresztül az elmúlt egy évben. Ezért is hanyagoltam el eléggé ezt az oldalt. A lényeg, hogy ebben az évben nagyon sok dologra döbben rá minden 14 éves. Hogy ez miért nem jó?
   14 évesek közül 2 ugyan olyan személyt képtelenség lenne találni. Ez a tini kor egyik olyan éve, ami kiszámíthatatlan. Miért nem lehet találni ugyan olyat? Mert a tinik kedve mindig változik. Egyszer sír, egyszer nevet, egyszer ugrál, egyszer alszik. Képtelenség ugyan olyat találni. Hogy tudna így dönteni a jövőjéről?
   Szóval a felvételi időszak eléggé megterhelő az ilyen gyerekeknek. És tényleg rossz, hogy egy ilyen fontos dolog ilyenkor dől el.
   De vissza a címhez. A világ 14 évesen? Felnőttek azt mondják, hogy gyerekek nem tudnak reális képet alkotni a világról 14 évesen. Ez igaz, de attól még kell hogy legyen egy kép. Ez egy olyan dolog, amit nem lehet megelőzni, muszáj, hogy legyen egy kép róla, hiszen ezt nem lehet kizárni. Így hát van. És mi az?
   Egy nagyon-nagyon nagy dolog, ami tele van mindennel, dolgokkal amiben biztos vagy, és amiben nem, dolgokkal amiket értesz és amiket nem stb. A világ nekünk az iskola, a barátok, a család, a tanulás, a nyár, az utazás, a pihenés, netezés, bolondozás.
  És bizonytalanság. Dolgok amiket fel kell fedezni: Milyen érzés lehet ez? Milyen érzés lehet az?
És ebben az a lényeg, hogy fogalmunk nincs semmiről. Rengeteget hibázunk, rengetegszer mondunk rosszat, de a tinik átlagban nem olyan haragtartók, mint a felnőttek. Az ő énjük megérti a hibákat, és örül a bocsánatkérésnek. Mikor mesélem a szüleimnek mi volt a suliban, és elmondom hogy az egyik osztálytársam milyen bunkó volt, ők azt annyira megjegyzik, hogy a véleményük utána nem tud változni. Nekem muszáj visszamennem az osztályba, folytatni az iskolát, és elfogadni a bunkó osztálytársat. És ő megjegyzi, hogy ilyet többet ne tegyen, és tesz azért hogy minden a régi legyen. Ugyan ez az osztálytárs később vigasztalhat engem ha sírok, hiszen változott és okult a saját, és mások hibáiból.
   De ha valakinek tényleg nem tud megbocsájtani, akkor olyan bosszún képes agyalni, hogy az a felnőttek számára félelmetes. Meri ezt mondani? Meg meri tenni? Hiszen a vége ennek botrány lehet!
És az is lesz. De magunkat ismerve 3 nap és vége. Mintha meg sem történt volna. Mert ez az életkor már csak ilyen. 3 napos fázisokból áll. És ezért olyan kavarodott, érthetetlen és változatos.
   És mi még a jó? Tudunk bulizni! Semmi alkohol, alapozás, berúgás, másnaposság, és még így is jól tudjuk érezni magunkat. És mind ezek azok a dolgok, amik a felnőttek többségének "szükséges" hogy jól érezze magát. Aha, hogy jól érezze magát 30 percig. Utána mindenhova hányjon, essen-keljen, és lábadozzon ki a másnaposságból. Biztos megérte. Nekünk elég egy hülye játék, egy hülye sztori, vagy egy hülye társaság, hogy 2 óráig is jól érezzük magunkat. Ebben mi olyan lehetetlen?
   Szóval a tiniség egy érthetetlen, rendkívül pozitív de negatív dolog is.
   Mi nem látjuk a következményeket. Azaz látjuk de nagyon későn. Azért csinálunk néhány dolgot, mert kedvünk van hozzá. Tudjuk hogy rossz lehet, de mi baj történhet, ha nem látja a családból senki? Bunkón szólunk hozzá egy eredetileg kedves dologhoz, mert félreértjük. Nem tudunk következményeket jósolni, mert nem tudjuk általában mik szoktak lenni. Ez egy nagyon rossz dolognak tűnik, rossz érzés is.
   De ha nem most tanuljuk ezt meg, akkor mikor? Mikor felnőttek leszünk már túl késő, nem biztos, hogy meg tudjuk érteni ezt, nem lesz tapasztalatunk. Szóval én azt mondom, éljük a kis életünket, maradjuk ki a rosszból, de hibázzunk is, hogy okuljunk, legyünk szomorúak, hogy később boldogabbak legyünk, ne parázzunk a jövőn, csak gondolkodjunk rajta, és fontos döntéseknél hallgassunk egy felnőttre, és magunkra is egyaránt. Figyeljünk a jelenünkre, hiszen ilyenkor ez a legfontosabb számunkra.

xoxo Łisa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése